Péter atya honlapja

2021. Vízkereszt – A Balaton megáldása

Pazar naplemente ragyogott a Balaton felett, színes ünneplőbe öltöztetve a Badacsony ormait is. A délelőtti borongós idő megszűnt, a felhők feloszlóban voltak. Felemelő érzés volt szeretett tavunkhoz, a Balaton felé most másként lépkedni, mint szoktunk. A lábdi strandra indulva ezúttal nem fürdőruha volt rajtunk, vagy horgászbot a kezünkben, hanem egy míves feszület. Mintha a természet is velünk ünnepelt volna.

„Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék, aki hisz bennem annak belsejéből az Írás szavai szerint élő víz folyói fakadnak.” -Hirdette Jézus.

Az Egyház imádságával így imádkoztunk: „Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, aki Krisztusban, üdvösségünk élő vizében megáldottál, és bensőleg újjáalakítottál minket. Add, hogy akik ennek a víznek a hintésével vagy használatával megerősödünk, megújult lelki frissességgel, a Szentlélek ereje által járjuk szüntelenül az új élet útjait.”

A természetes („élő”) vizek megáldása régi hagyomány a keleti és nyugati egyházban, amit mostanában többen felelevenítettek többek között a Tiszán, a Dunán és itt a Balatonon is. Jézus ilyen élő vízben, a Jordán folyóban keresztelkedett meg és ilyen vizekkel volt szokás az ősegyházban a keresztelési medencéket táplálni. A víz a földi élet alapja, és ezt tette meg Jézus a keresztségünk szentségi anyagává.

A horgászok titokban a szerencsés fogásért fohászkodtak, hiszen Jézus megadta Szent Péternek, hogy többször is csodálatos halfogásban részesüljön. Kértük Isten áldását az itt nyaralók, kikapcsolódók részére, hogy minden baj nélkül, az Isten békéjével feltöltődve örömteli pihenésben legyen részük. Magunk pedig hálát adtunk, hogy ilyen csodálatosan szép, egészséges környezetben élhetünk és tevékenykedhetünk nap- mint nap.

A szentmisére is vittünk fel a megáldott balatonvízből, és ezzel hintettük meg a híveket. Az újévi jó elhatározások optimizmusával és az isteni áldás örömével szívükben és arcukon térhettünk vissza otthonaikba.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.