Péter atya honlapja

Szerző: szakacspeter

Szent Erzsébet ünnepe a Tapolcai Plébánián

Szent Erzsébet ünnepe a Tapolcai Plébánián

“Némelykor nekünk is földre kell hajolnunk és megalázkodnunk, hogy utána bizalommal és örömmel emelkedhessünk fel.” (Árpád-házi Szent Erzsébet)   Szent Erzsébet ünnepe a Tapolcai Plébánián Szent Erzsébet kenyerének megáldása és kiosztása a szentmisén Meleg ebéddel és szívvel vártuk azokat, akiknek ez nem mindig adatik meg […]

Mindenszentek napja

Mindenszentek napja

“Hogy őket a szomorúságból az örömre, a sötétségből a szentek világosságába átvidd! Kérünk Téged, hallgass meg minket!” Az Egyház imáját ajánlottuk fel elhunyt szeretteinkért Mindenszentek ünnepén, a tapolcai Régi temetőben

Nagyboldogasszony Búcsú Tapolcán

Nagyboldogasszony Búcsú Tapolcán

NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPE TAPOLCÁN Németh István Péter A tapolcai katolikus templom első falai már II. Béla királyunk uralkodása alatt állhattak, s egy évszázaddal később már Kőszegi Péter püspök egyházmegyéjének legszebb szakrális épületének nevezett. Vidékünk Mária-tisztelete ennél régebbi évszázadokba gyökeredzik. Rómaiak, szlávok éltek már itt a templomdombon […]

Úrnapja 2017  –  Krisztus Testének és Vérének ünnepe

Úrnapja 2017 – Krisztus Testének és Vérének ünnepe

Úrnapja (A Historia Domusba) 2017-ben a június 18-i vasárnapra esett Úrnapja, Jézus testének és vérének fő ünnepe, a Copus Domini. Az Oltári szentségről minden egyházi évben a Pünkösd utáni tizedik napon körmenetet is tartva emlékezünk meg. Idén rendhagyó útvonalon haladt a tapolcai körmenet Péter és […]

Pünkösdi koncert templomunkban

Pünkösdi koncert templomunkban

A tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola vonóskarának pünkösdi koncertje templomunkban

Egy munkáslány önfeláldozó élete, – amit már tudhatunk Bódi Mária Magdolnáról

Egy munkáslány önfeláldozó élete, – amit már tudhatunk Bódi Mária Magdolnáról

Új Ember hetilap / 2017.03.26. Amit már tudhatunk Bódi Mária Magdolnáról – út a boldoggá avatás felé link: http://ujember.hu/egy-munkaslany-onfelaldozo-elete/ A cikket IDE kattintva olvashatja .  

Gyermekrajzok

Gyermekrajzok

A vasárnapi 9 órai gyermekmisén ilyen válaszokat adtak a gyerekek az evangéliumi szakaszok kapcsán: Mi szeretnék lenni? Milyen lemondást, vagy jócselekedetet határozok el Nagyböjtre? . Ezek a kis tavaszi “virágok” Jézus keresztútján nyílnak a kopár hegyen…

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügye Rómában

Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ügye Rómában

Átadták a Vatikánban Bódi Mária Magdolna boldoggáavatási ügyének főegyházmegyei iratát (Vatikáni Rádió): Az alábbi linkre kattintva hallgathatják meg Márfi érsek úr beszédét http://hu.radiovaticana.va/ ——————————– Interjú Szakács Péter tapolcai plébánossal, püspöki delegátussal Bódi Mária Magdolna vértanú munkáslányról (Vatikáni Rádió): Az alábbi linkre kattintva hallgathatják meg a Vatikáni Rádió […]

Elsőáldozási tudnivalók

Elsőáldozási tudnivalók

Elsőáldozás „Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én Testem, mely értetek adatik”(Mt 26, 26)   Köszönjük azoknak a szülőknek, akik fontosnak tartják gyermekük keresztény nevelését, s úgy döntöttek, hogy segítik őt az elsőáldozás felé vezető úton. Ennek az útnak a valódi célja Krisztus […]

Karácsonyvárás a tapolcai plébánián

Karácsonyvárás a tapolcai plébánián

„Harmatozzatok, egek onnan felülről és ti felhők, hullassátok az Igazat” (Iz 45, 8) Karácsonyvárás a tapolcai plébánián 2016. december 17-én szombaton 15.00-tól   Karácsonyi receptcsere bemutatókkal. Hozd el kedvenc karácsonyi sütidet recepttel együtt!   A tapolcai nagymamák átadják a tapasztalataikat Milyen sütiket szeretnek a tapolcai […]

Adventi készület templomunkban

Adventi készület templomunkban

Advent köznapjain hétfőtől péntekig hajnali (Rorate) szentmiséket tartunk 6:00 órai kezdettel. Meghosszabbított gyónási lehetőséget a szombati és a vasárnap esti szentmisék előtt is biztosítunk 18:00 órától. Az adventi időszakban különböző módokon készülhetünk karácsony ünneplésére: ◦     A gyerekeket arra kérjük, hogy készítsenek adventi vagy karácsonyi rajzokat, […]

Szent Erzsébet ünnepe  Plébániánkon

Szent Erzsébet ünnepe Plébániánkon

  Idén is nagy tisztelettel ünnepeltük meg a hagyományos Szent Erzsébet-napot. Különösen is előtérbe helyeztük a gyerekeket és az időseket, és nekik igyekeztünk bemutatni Isten irgalmasságát szent Erzsébet életén keresztül az irgalmasság szent évének végén. A tapolcai Szent Erzsébet óvodával együtt ünnepeltünk. Énekes-verses műsorral készült […]

III. Pisztrángsütő Verseny a Plébánia udvarán – 2016

III. Pisztrángsütő Verseny a Plébánia udvarán – 2016

[soliloquy id=”2832″] … . III. Pisztrángsütő verseny   Idén harmadik alkalommal szerveztük meg Pisztrángsütő versenyünket a VI. Tapolcai Pisztráng és Borfesztivál rendezvénysorozatához kapcsolódva. A tavalyi versenyt mintegy ötszáz ember látogatta meg, az idén még ennél is kissé nagyobb számban látogattak el hozzánk az érdeklődők. Egy […]

Ima a magyar olimpikonokért

Ima a magyar olimpikonokért

  Ima a magyar olimpikonokért Mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked ezért az idei olimpiáért, s hogy magyar sportolóink ott lehetnek Rióban! Add Urunk, hogy az a hatalmas munka, amit a felkészülés során végeztek, sok gyümölcsöt teremjen, hogy ki tudják hozni magukból a maximumot! Szolgáljon teljesítményük […]

 Templombúcsú 2016 Nagyboldogasszony ünnepe, gyógynövények, illatos füvek és virágok megáldása, városfelajánlás

 Templombúcsú 2016 Nagyboldogasszony ünnepe, gyógynövények, illatos füvek és virágok megáldása, városfelajánlás

 Templombúcsú 2016 Nagyboldogasszony ünnepe, gyógynövények, illatos füvek és virágok megáldása, városfelajánlás   Tapolcán a nagybúcsút minden év augusztus 15.-én Nagyboldogasszony napján ünnepeljük, melyen Szűz Mária Mennybe vételére emlékezünk. Amint Szakács Péter plébános úrtól megtudtuk, Nagyboldogasszony ünnepén gyógynövények, illatos füvek és virágok megáldása szokásos. Az ünnepi […]

Nagyboldogasszony búcsú – A tapolcai Plébániatemplomban – 2016. augusztus 15. hétfő

Nagyboldogasszony búcsú – A tapolcai Plébániatemplomban – 2016. augusztus 15. hétfő

Nagyboldogasszony búcsú A tapolcai Plébániatemplomban 2016. augusztus 15. hétfő Programok: 8:00 szentmise 16:00-18:00 Játszóház kicsiknek és nagyoknak kézműves foglalkozások gyógynövényekkel ajtódíszek, csokrok, könyvjelzők, illatzsákok, teakeverékek készítése !  😀 G R A F F I T I  😀  !  (most megengedett!) gyógynövények és készítmények bemutatója, kóstolók gyógynövényes pogácsa […]

A magyar csapatért imádkoztak közösen a tapolcai szurkolók

A magyar csapatért imádkoztak közösen a tapolcai szurkolók

„Uram… légy Te a tizenkettedik játékos!” Keresztesi Balázs, egy dunavarsányi keresztény közösség képviselője és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök kezdeményezése alapján a Lyonban megrendezett Magyarország-Portugália mérkőzés előtt, az UEFA Európa Bajnokságon, Franciaországban, közös imádságon vettek részt magyar szurkolók, melyet nemzetünk összetartozása, és a tornán való eredményes […]

A Feltámadt Krisztus fénye – Húsvét a Tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánián

A Feltámadt Krisztus fénye – Húsvét a Tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánián

A keresztény húsvét a hívők számára évről évre ismétlődő szent ünnep, aminek részesei vagyunk. Jézus Urunkat az evangéliumok tanúsága szerint húsvét első napját közvetlenül megelőző pénteki napon feszítették keresztre, és vasárnap támadt fel halottaiból. Húsvét méltó megünneplése tapolcai plébániánkon, három  estén át szentmise keretében, felkészítő […]