Péter atya honlapja

Pisztrángsütő verseny a tapolcai Római Katolikus Plébánia udvarán

Péter atya és Balázs atya szervezésével október 4.-én Szent Ferenc napján – bekapcsolódva a pisztrángfesztivál városi rendezvényébe – pisztráng sütő verseny volt plébániánk udvarán.

Az előzetesen nevezett szorgos csapatok 9 órától érkeztek a plébánia udvarára, elfoglalták helyüket és felkészültek a halsütésre.

 

Az atyák 10 órakor megáldották a Tóparton lehalászott pisztrángokat, majd kiosztottuk a csapatoknak a halat, amit ezúton is köszönünk Mezősi Zoltán úrnak, aki egyik fő támogatója volt rendezvényünknek.

A 13 nevezett csapat:

  1. Ambumanók,
  2. Don Kamilló kuktái,
  3. MÁV,
  4. Páneurópa Unió,
  5. Református Gyülekezet,
  6. Járdányi P. Zeneiskola,
  7. Batsányi J. Gimnázium,
  8. Gelencsér család,
  9. Gaál Kata és csapata,
  10. Tapolcai VSE Sakk Szakosztálya,
  11. Nagy Szilárd és családja,
  12. Néhai Ódörögdi Pisztrángtelep csapata,
  13. Radetzky Huszárok

– nekilátott a remekműveik elkészítéséhez, melyeket a zsűri értékelt; és a kedves látogatók is megkóstolhattak.


A Magyar Tenger horgászbolt által felajánlott bográcskészletet a harmadik helyezett Néhai Ódörögdi Pisztrángtelep csapata nyerte el. Szintén a Horgászbolt felajánlását nyerte – horgászfelszerelés csomag – a második helyezett Ambumanók.  Az első helyezett MÁV csapata egy zarándoklatot nyert Zirc-Bakonybélre Péter és Balázs atyával. Az eredményhirdetés után a tombolasorsolás következett. A program alatt a gyerekeknek lehetősége volt játékra az Óvoda játszóterén.
A délelőtt jó hangulatban, vidáman telt. Mindezt bizonyítja, hogy többen jelezték, jövőre is  szívesen részt vennének rendezvényünkön.



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.